Ponthatárok 2014

Eredményeink

2004-es programjaink: 

"Lesd meg, hogyan kell! - projekt, pályázat, reklám"

Képzési program

Kezdeményezésünkkel a fiatal tagsággal rendelkező civil szervezeteknek segítettünk abban, hogy működésüket eredményesebbé tegyék. Információkat adtunk át projekttervezéssel, pályázatírással, reklámozással kapcsolatban.

"Továbbtanulási Tájékoztató Napok"

Rendezvény középiskolás fiataloknak

Minden évben szervezünk érettségi felvételi tájékoztató napokat, amely keretében fontos információkat szolgáltatunk a továbbtanulni vágyóknak. Emellett az azt igénylőknek ingyenes érettségi magyar és történelem feladatsorokat juttatunk el, mellyel könnyebb a felkészülés.

Az előadás egyik része a fiatalok által is elérhető ösztöndíj - és támogatásszerzési lehetőségekről - tanulás, továbbtanulás, nyelvtanulás témában - szólt, második fele a munkavállalási lehetőségeket mutatta be.

"Mozgássérült vezetőképzés"

Tábor mozgássérült fiatalok részére

A tábor célja az volt, hogy a fogyatékkal élő fiatalokat önismereti tréning, kommunikációs- és konfliktuskezelő gyakorlatok, ill. számítástechnikai oktatás segítségével hozzásegítsük a sikeresebb életvezetéshez, munkához jutáshoz.

"EU - Konferencia"

2003 és 2004-es években Egyesületünk Tájékoztató Napot tart Magyarország 4 nagyvárosában (Miskolc, Pécs, Győr, Szeged) annak érdekében, hogy a vidéki ifjúság komplex tudást szerezzen hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásáról, ennek hatásairól különösképpen az őket közvetlenül érintő témákban.

A megjelentek tájékoztatást kaptak:

  • az általuk is elérhető ösztöndíj - és támogatásszerzési lehetőségekről - tanulás, továbbtanulás, nyelvtanulás témában
  • csatlakozás hatására változó magyar oktatási rendszerről, kiemelten a kétszintű érettségről
  • munkavállalási lehetőségekről az Európai Unióban

Segítőink képzése

A képzésünkön a Fiatal Értelmiségiek Köre Egyesület tagjai és önkéntes segítői vesznek részt. A képzések minőségét olyan szakértők garantálják, akik már számtalan hasonló tanfolyamon bizonyították rátermettségüket és kiváló szakmai tudásukat.

A program következményeként hatékonyabb pályázati eredményeknek és magasabb bevételeknek kell megvalósulniuk.

Főbb témakörök:

Gyakorlatorientált képzés, amely elősegíti, hogy legyen elegendő, megfelelően képzett szakember, hogy sikeresen pályázhasson az egyesület uniós forrásokra.

  • Strukturális Alapok feltételrendszere, Operatív programok ismertetése: a strukturális alapok által finanszírozott pályázatok jellemzői; Strukturális Alapok célkitűzései a 2000-2006 közötti időszakban; NFT hosszú és rövid távú célkitűzései; Operatív Programok célkitűzései
  • Projekt menedzsment: alapfogalmak, elmélet lényege, alapelvek, projekt életciklus, SWOT-analízis, tevékenységek meghatározása, strukturális kidolgozása, idő terv készítése, kockázat elemzés
  • Alkalmazott pénzügyi ismeretek.
  • EU-s pályázatok alapvető beszerzési szabályai

Bemutatkozunk · Hasznos · Partnereink